Hogyan tanuljunk jogot? 4 tanulási technika, amivel fejlesztheted a memóriád

A jogi diploma megszerzéséhez vezető úton hatalmas elméleti tudásanyagot kell elsajátítania a hallgatóknak: tudniuk kell memorizálni és felidézni jelentős mennyiségű jogszabályszöveget, esetjogot, fogalmakat és felsorolásokat. Ez pedig nem mindig megy olyan könnyen. Az alábbiakban olyan módszerekről lesz szó, amelyek megkönnyítik az emberi agy számára nagy mennyiségű információ befogadását.

1. tipp: használj kulcsszavakat

Nagyban megkönnyíti egy tankönyvi anyag megtanulását, ha aláhúzod, vagy szövegkiemelővel kiemeled a fontosabb kulcsszavakat. Ez ugyanis segít megjegyezni az olvasott információt. A leghatékonyabb technika erre, ha először elolvasod az adott fejezetet elejétől a végégig, majd azt követően kiemeled a kulcsszavakat, mivel a teljes szöveg elolvasását követően már van fogalmad arról, hogy melyek fogalmak, szavak, stb. a legfontosabbak.

Ennek a módszernek a továbbvitele, ha a kiemelt szavakból, mondatrészekből saját összegző jegyzetet készítesz, vagy ha különböző színnel emeled ki az egyes fogalmakat, felsorolásokat.

2. tipp: készíts „tanulókártyákat”

A tanulókártyák segítségével egyszerűbb megtanulni fogalmakat, felsorolások, majd ellenőrizni tudásodat. A tanulókártyák úgy működnek, hogy a cetli egyik oldalára felírsz egy kérdést, szót, fogalmat, majd a másik oldalára felírod a hozzájuk kapcsolódó választ, definíciót, felsorolást. Ezt követően csak annyi a dolgod, hogy a kérdés oldalával felfelé összerakod a paklit, és sorban haladva megpróbálod elmondani a hozzá tartozó definíciót vagy felsorolást, majd megfordítva a kártyát ellenőrizni, hogy valóban helyesen mondtad-e el azt. Ha pedig az adott sorrendben már jól megy, akkor keverd össze a paklit, mivel a megváltozott sorrend arra ösztönzi az agyad, hogy jobban elraktározza az információt.

3. tipp: csinálj a jegyzeteid mellé „elmetérképet”

Az elmetérkép lényege, hogy mint egyfajta családfán ábrázolod az adott témakörhöz kapcsolódó információkat legyen szó akár fogalmakról, felsorolásokról, bírósági ítéletekről. Az adott témakörön belül pedig a szorosabban kapcsolódó pontokat összekötve, vagy éppen az ellentétüket, illetve összehasonlításukat feltüntetve megkönnyíted magad számára a vizsgára való felkészülést. Pl. ha minden tételhez készítesz egy ilyen ábrát, akkor az ismétléskor elegendő lesz ránézned az ábrára, az azon megjelenő összefüggésekre, és máris tudni fogod, mit kell az adott témában elmondanod.

4. tipp: tanuljatok együtt

Ahogy mondani szokás, senki sem tanulja meg helyetted a tananyagot. Viszont nagyban segítheti a jog megértését, ha szaktársaiddal megbeszélitek a nehezebb elméleteket, vagy megvitatjátok egy-egy jogszabályhely különböző értelmezési lehetőségeit. Alkossatok tanulóköröket vagy csatlakozzatok szakkollégiumokhoz.

Remélem a fenti tippek segítenek megkönnyíteni a jogi diploma megszerzéséhez vezető utadat.

Király Péter Bálint

***

Ha szeretnél az egyetemi évek után könnyebben elindulni a munkaerőpiacon, vagy éppen pont az álláskeresés idegőrlő időszakában vagy, akkor segítségedre lehetünk! Regisztrálj az Arsboni ősszel indulő Karrieroldalára az alul található boxban, és kezdd el építeni Te a saját jövődet!

Jog. Karrier. Arsboni.

A cikk eredeti, fordítás előtti formájában itt olvasható:

Egyéb források: https://www.goconqr.com/en/examtime/blog/create-a-mind-map-connect-ideas/

Ha nem szeretnél lemaradni a Karrieroldallal és a Fesztivállal kapcsolatos hírekről, legújabb álláshirdetésekről, kövesd az Arsboni Karrier oldalát!

Van még egy kis időd? Olvasd el többi cikkünk is!

Ügyvédjelölti álláshirdetés (Schönherr)

A startupokkal is foglalkozó, a közép-kelet-európai régióban meghatározó szerepet betöltő nemzetközi iroda új munkatársat keres.

Ügyvédjelölti álláshirdetés (Madarassy Ügyvédi Iroda)

Versenyképes fizetéssel keres kreatív, szakmailag elhivatott új munkatársat a Móricz Zsigmond körtérnél elhelyezkedő Madarassy Ügyvédi Iroda.

A verseny, ami leginkább egy társasjátékhoz hasonlít – Lawyer for a Day 2017

A versenyen tapasztaltakról beszélgettünk a tavalyi győztes csapat tagjával, Varga Yvettel.

Ügyvédjelölti álláshirdetés (Réti, Antall és Társai PwC Legal)

Az üzleti környezet változhat, de a fejlődés lehetősége mindig adott. Hiszünk abban, hogy csapatunk ehhez vagy talál utat, vagy épít egyet!

Karrierest az ELTE ÁJK-n

Gyakorló jogászok meséltek pályájukról.

A jogászok jobbak a cégvezetésben mint az MBA-k

Vajon miért és milyen területeken jobbak a jogászok CEO-ként, mint az MBA-t végzett üzletemberek?

Idén is Lawyer for a Day!

Töltsétek ki az első forduló feladatait október 22-ig. A második kör feladványai 24-től lesznek elérhetőek, míg a döntőre november 17-én fog sor kerülni.

Közbeszerzési tanácsadói álláshirdetés (Csendes Consulting)

Közbeszerzési eljárások teljes körű lefolytatására és ellenőrzésére keres munkatársat a Csendes Consulting, belvárosi irodájába.

Hogyan fogja megváltoztatni a technológiai forradalom a jog világát?

A technológiai forradalom és innováció nem hagyta érintetlenül a jog területét sem. A jogtudománynak is megoldásokat kell találnia az új helyzetre.

Ügyvédjelölti álláshirdetés (Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda)

Az “Év adótanácsadó cégének” választott EY gazdasági jog iránt érdeklődő ügyvédjelölteket keres. Csatlakozz ehhez a sikeres csapathoz!

Tetszett a cikk?

Oszd meg az ismerőseiddel is!