Alkotmányjogász a Föld körül –

interjú Dr. Fröhlich Johanna alkotmányjogásszal

Az alkotmányjog szeretete először Budapestről Heidelbergbe vitte, majd három éve az indiana-i Notre Dame Egyetemre, ahonnan egyenesen az ecuadori San Francisco de Quito Egyetemig vezetett az útja. Mindeközben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerez PhD fokozatot és tanulmányai által töretlenül igyekszik jelen lenni a hazai „alkotmányos diskurzusban”. Szüntelenül keresi az új kihívásokat, jelenleg két új projekt megvalósításán dolgozik.

Meséljen röviden magáról: a bejárt útról, valamint az aktuális munkahelyéről!
Jelenleg Quito egyik magánegyetemén – Universidad San Francisco de Quito – tanítok összehasonlító alkotmányjogot, modern alkotmányelméletet és kutatás módszertant.
A hangsúly nálam sosem a helyeken volt, hanem azokon a személyes találkozásokon, amelyekben részem volt. A legtöbbet mindenhol a konkrét emberi kapcsolatok jelentették, amelyek formálják, csiszolják, provokálják vagy éppen megerősítik a világlátásunkat.

A heidelbergi Max Planck Intézetben lehetetlen volt nem szembesülni egy nemzetközi kutatóközösségben rejlő szakmai lehetőségekkel és az egész környezet vonzó sokszínűségével; itt döntöttem el 2012-ben, hogy az Egyesült Államokban szeretnék továbbtanulni. A Notre Dame-on olyan közegbe kerültem, amelyre tudat alatt régen vártam; erős, hagyománytisztelő közösség, ahol az őszinte, kritikus és magas szintű szakmai vita értéke megkérdőjelezhetetlen, és ahol a vallásos hit gyakorlása a mindennapok természetes része. Itt ismertem meg a férjemet is, akivel a diploma után Ecuadorba jöttünk, s akivel most együtt tanítunk a San Francisco de Quito Egyetem jogi karán.

Mindig is jogi pályára készült?
Már középiskolás koromban az MCC kurzusaira jártam, s valamilyen oknál fogva teljes erővel a jogi egyetemre készültem és arra, hogy egyetemista éveimet önállóan, Budapesten folytatom majd. A jogi egyetem választásában valószínűleg közrejátszott, hogy mindig megmozgattak a társadalmi problémák, és ha ezek tárgyalására került sor, hirtelen mindig nagyon szenvedélyessé váltam.

Valamennyi kitűzött céljának elérését rendületlen küzdés és elszántság kíséri végig. Jelen volt a Notre Dame-re való készülés másfél-két évében, az USA-beli képzés ideje alatt, de éli és megéli Quitóban is.
Hosszú és nagyon sűrű időszak volt, amikor az amerikai egyetemi képzésre készültem – tele nehézségekkel és kétségekkel –, ugyanakkor ez eddigi pályafutásom egyik legizgalmasabbik szakasza is egyben. Amikor a Notre Dame Egyetemre felvételt nyertem, és tudtam, hogy már csupán egy családi ház árát kell összegyűjtenem ahhoz, hogy ki tudjam fizetni a tandíjat, megpályáztam a Sólyom László volt köztársasági elnök által adományozott Tehetség-ösztöndíjat. Az ennek keretében lezajló elbeszélgetésre visszautalva később megjegyezték, hogy mennyire szembetűnő volt az az elhatározás, amivel megérkeztem a találkozóra. Akkor nem igazán értettem, hogy mire gondolnak;

számomra a legtermészetesebb dolog volt 200%-on égve dolgozni valamiért,

ami iránt mély és megmagyarázhatatlan vonzást érzek. Akkor ez evidensnek tűnt, ma már látom, hogy puszta akarásnál többről volt szó.

Ez az elszántság azóta is ott van bármely feladata, projektje ellátásánál. Milyen kihívásokkal szembesül a quito-i munkája során? Melyek azok a képességek, amelyek alkotmányjogászként fontosak egy dél-amerikai országban?
A legnagyobb kihívásnak itt azt tartom, hogy a jogászi pálya hitelességét konkrét, társadalmilag hasznos projektekkel megteremtsük. Ecuadorban a jog nagyon átpolitizált és az akadémiának nincs igazán presztízse, mert túlságosan nagy szakadék tátong a jog, a jogászok retorikája és a valóság között. A legnagyobb kihívás az, hogy ezt a szakadékot áthidaljuk olyan projektekkel, amelyek révén a jog létező emberek létező problémáin segít.

Ma már egyre több olyan egyetem és kutató központ van, amelyek a szerves emberi fejlődés és a jog közötti közvetlen kapcsolat megteremtését, illetve erősítését tűzték célul. Ilyen modell számomra a Notre Dame Egyetemen nemrég alapított Keough School of Global Affairs, amely az „integral human development” témájában szervez interdiszciplináris projekteket. Egy hasonló, természetesen jóval kisebb volumenű, projekten gondolkodom én is, amelyre itt Ecuadorban különösen az oktatás, az egészségügy, az élelem és a lakhatás területén fennálló problémák miatt van szükség.

Alkotmányjogászként folyamatosan tanulandó képességnek tartom a tudatosságot, de mindig máshol van a hangsúly. Ebben a jelenlegi időszakban talán a rugalmasság és az empátia a legfontosabbak. Rugalmasságra van szükségem, mert az itteni igényeknek úgy lehet megfelelni, hogy a profilomat hozzáalakítom az elvárásokhoz, erre példa a „human development” témaköre is.

Ecuadorban most vannak feljövőben a kutatóműhelyek, és azok a kezdeményezések, amelyek ezek fontosságát és hasznát reprezentálhatják. Saját kutatóműhelyt Ön is alapított a San Francisco Egyetemen. Milyen kutatással foglalkoznak itt?
Igen, másfél éve alapítottam egy alkotmányos érveléssel foglalkozó kutatócsoportot (CORREG), amely az Ecuadori Alkotmánybíróság érvelési gyakorlatával foglalkozik. A célunk egyrészt, hogy az ecuadori példa tapasztalataival gazdagítsuk a globális összehasonlító alkotmányjogi diskurzust, másrészt szakmai, jogtudományi kontrollt gyakoroljunk az Alkotmánybíróságon, amellyel az alkotmányos diskurzus színvonalának emeléséhez is hozzájárulunk. A CONREASON kutatócsoport által fejlesztett és a világ 18 különböző országán alkalmazott módszerre alapozó kutatás Ecuadorban több okból is fontos. Egyfelől a kutatás az AB döntéseit egységesített szempontok szerint, empirikusan elemzi, másfelől pedig az AB döntéseit először veti alá egy szisztematikus vizsgálatnak. A jogtudományi kontroll hiánya egyértelműen kivehető a döntésekben, amelyeknek a rendszeres áttanulmányozása csupán egy-két hete ért véget. Jelenleg az eredmények magyarázatát tartalmazó tanulmány első tervezetét készítjük, amelynek a vitáján nem csak ecuadori, hanem külföldi professzorok is részt vesznek majd.

E projektnek köszönhetően igen jó rálátása nyílt az Ecuadorban működő alkotmányos rendszerre. Hogy kell elképzelni e dél-amerikai régió alkotmányos sajátosságait?
E térségben az alkotmányelméletnek különleges fajtái alakultak ki, amelyet Andoki vagy Új alkotmányos elméletekként fordíthatunk – Andean Constitutionalism/Neoconstitutionalism. A legújabb latin-amerikai újrakezdés lényege, hogy próbálja újjáépíteni a nép közvetlen részvételét az államhatalom működésében, amely külön hatalmi ágat jelent az alkotmányos szerkezetben. Másik lényeges eleme az elméletnek az emberi jogok érvényesítését elősegítő széleskörű garanciák kiépítése, és minden bíró számára az alkotmány közvetlen alkalmazásának kötelezettsége. Végül, az andoki országok különleges identitás-kereséseként tűnik fel az őslakos közösségek hagyományaiból kölcsönzött fogalmak (mint például a ’Földanya’ vagy a ’jó élet’) hangsúlyozása és alkotmányos elvvé emelése, valamint a természet alanyi alapjogainak elismerése.

Milyen előremutató kezdeményezések, illetve problémák jelentkeznek az ecuadori alkotmányos gyakorlatban?
A nemzetközi szinten is nagy visszhangot kapott újítás, hogy a természet saját jogalanyiságot nyert. Azonban, mint az alkotmányszövegben szereplő garanciák jelentős része, ugyancsak nem érvényesül a gyakorlatban, hanem leredukálódik adminisztratív jogi szabályokká. Mégis, az andoki konstitucionalizmus előnye, hogy saját alkotmányos identitás meglelésére és alkalmazására törekszik, azaz a megoldást többé nem karizmatikus vezetők személyében találja meg, hanem egy önálló gondolatrendszerben. A probléma inkább ott jelentkezik – ahogy az eddigi kutatásaim során látom –, hogy az alkotmány mind elméleti, mind gyakorlati szinten hemzseg az ellentmondásoktól. Például, az elmélet a végletekig romanticizálja az őslakos kultúrát, amelynek a szerves része a közösség meghatározó szerepe az egyénnel szemben, ellenben az alapjogok felfogása radikálisan individuális.

Mennyire tetten érhető e gyakorlatban az európai vagy amerikai behatás?
A jelenlegi alkotmányelmélet inkább elutasító a külföldi, mind az amerikai, mind az európai szellemi behatásokkal szemben, legalábbis a retorika szintjén. Ez olyan hagyományos jogelvek elutasításában jelenik meg, mint a jogszabályi hierarchia. A jelenlegi kurzusban ezt a jogszabályok tartalmára koncentráló elv váltja fel, amely szerint a leginkább progresszív, azaz a legtöbb jogot biztosító értelmezést kell alkalmazni. Egyrészt azonban így a jogalkalmazó értékelésétől válik függővé, hogy mely jogszabály a progresszívebb, másrészt – ahogy a gyakorlat is mutatja – ez még tovább növeli az alkotmányon belüli ellentmondásokat, amely végül ideológiai kiáltvánnyá silányítja a meglévő garanciákat és alapjogokat.

Egyik új projektje is kapcsolódna e különlegesen erős bírói pozícióhoz. Milyen tervek foglalkoztatják még, hogy néz ki a közeljövő? Ugyan nemrég szerezte meg tudományos doktori fokozatát, de akik ismerik Önt tudják, hogy ez nem jelenthet pihenőpályára állást.
Valóban, a másik projekt, amin gondolkodom az ecuadori bírói döntéshozatal színvonalának és presztízsének emelését állítja a központba. Az új elméletben a bíró a legerősebb hatalmi tényező – a lehető legprogresszívebb döntés elérése érdekében nem csak az alkotmányt teheti félre, de a többi jogszabályt is, és visszanyúlhat az őslakosok természeti elveihez –, mégis a bírói hivatás van a legkevésbé megbecsülve. Sajnos a bírákat érintő folyamatos botrányok és az általuk megvalósított alacsony színvonalú döntéshozatal miatt a tehetséges joghallgatók közül szinte senki sem szeretne e pályára lépni.

Ezen kívül a korábbi évek munkájának eredményei is most érnek be. Az alkotmányértelmezési módszerek igazolásáról szóló doktori dolgozatomat szeretném megjelentetni a Pázmány Press-nél, illetve az ecuadori alkotmányos érvelési kultúráról szóló kutatás eredményeit hamarosan bemutatom a Nemzetközi Összehasonlító Jogi Akadémia XX. Nemzetközi Kongresszusán, Japánban.

E nemzetközi helyszínekkel tarkított út korántsem egyenes, néhol igen “göröngyösnek” tűnik. Mi jelentett az Ön számára nehézséget és milyen területeken fejlődött általa?
A nyelvtudásom egyértelműen fejlődött, ezen kívül komplexebben, nagyobb érzékenységű „műszereken” keresztül látom a dolgokat. Annak idején, amikor az amerikai ösztöndíjra készültem, többen kérdezték, hogy miért nem maradok Európában és megyek egy kiváló német egyetemre, mert ahhoz sokkal közelebb áll a mi kultúránk. Habár ebben a megközelítésben is sok igazság van, engem éppen az érdekelt, hogy milyenek azok a jogi kultúrák, amelyek a miénktől teljesen eltérnek – és valóban teljesen eltérnek-e –, hiszen ezáltal sokkal többet tudunk meg saját magunkról. Úgy érzem, hogy a helyzetemre pontosan ráillik az az összehasonlító jogi tétel, miszerint más országokról szerzett élményeink elsősorban a saját kultúránkról szóló tapasztalatokká válnak.

Jelenleg talán az jelent nehézséget, hogy hogyan csatornázzam be e tapasztalatokat a hazai alkotmányos diskurzusba. Nemrég hallgattam – egy, Magyarország helyzetével foglalkozó konferencia – az Elit 2020 előadásait, ahol az egyik előadó a külföldön élő és dolgozó magyarok helyzetéről beszélt. Sajnos a külföldi szellemi és szakmai kapacitások nem tudnak strukturáltan megjelenni és hasznosulni a hazai párbeszédben. Ezért jelenleg marad az, hogy mindenki maga próbálja felkutatni a belépési pontokat és az egyéni, valamint megmaradt otthoni intézményes kapcsolatán keresztül törekszik az érdemi hazai „jelenlétre”.

Oktatói hivatásából adódóan közvetlen lehetősége van arra, hogy az alkotmányjog iránt elhivatott diákokat terelje, számukra egyfajta példát mutasson. Milyen tanácsot tud tapasztalatai alapján adni számukra?
Visszatekintve a jogi egyetemre, sokszor az tűnt a legnagyobb dilemmának, hogy melyik jogterületet válasszuk, melyik témakör áll hozzánk a legközelebb. Ezzel szemben azonban valójában sokkal többet számít, hogy milyen karakterünk és képességeink vannak. Például, hogy jó elemzők, kutatók vagyunk-e, vagy inkább az összkép átlátására és a döntéshozatalra rendelkezünk tehetséggel, vagy éppenséggel kiváló precizitással és megbízhatósággal hajtjuk végre a már meghozott döntéseket.

Ugyanakkor

a jogi hivatás különböző területei nem átjárhatatlanok,

ahogy mindannyiunkban egyedi módon vannak jelen a fenti képességek, készségek, a jogi hivatás egyes részei is kombinálhatóak. Sokszor, ha úgy tűnik, hogy nem passzolunk a viszonyokhoz, ki kell lépni a megszokott keretek közül és új, járatlan utakon keresni a hívatásunkat. Ecuadorban például eddig nem voltak olyan alkotmányjogi kutatások, amelyekkel részt vettek volna a nemzetközi összehasonlító jogi diskurzusban, azaz ez a pálya korábban nem igen létezett, de ha minden jól megy, éppen ennek az alapjait teremtjük meg a közeljövőben.

Azt látni, hogy sokszor, már az egyetem alatt automata pilóta funkcióra állítjuk magunkat, és úgy teszünk, mintha lenne egy előre kijelölt pálya, amit innentől a legjobb tudásunk szerint követnünk kell. Nem gondolom azonban, hogy beszélhetnénk a szó eredeti értelmében vett „pályáról”, azaz egy eleve létező szakmai útról. Valójában nincsen ilyen, hanem minden pillanatban szabad és felelős döntési helyzetek vannak. Igazából éppen azzal nyerjük vissza a teljes kontrollt a történések felett, ha az ilyen előrajzolt pálya gondolatát magunk mögött hagyjuk, és mindig tudatában vagyunk a szabadságunknak és annak a valóságnak, ami körülvesz. Minél jobban próbáljuk minden pillanatban átélni azt a mély és felrázó szabadságot, amiben létezünk, annál szebb (és nehezebb) életünk lesz. Végeredményben én is ennek a döntési szabadságnak az újrafelfedezése miatt vagyok Ecuadorban.

Tóth Judit