A technológiai forradalom és a digitalizáció a jog világára is hatással van. A jogászok munkája átalakul, új kihívásokra kell választ találnunk. Ha Téged is – akárcsak minket – érdekel a jog és innováció világa, akkor most itt a lehetőség, hogy egy igazán innovatív versenyen méresd meg magad. Jelentkezni akár már elsőévtől lehet!
< a verseny célja >
A verseny célja, hogy az innovatív jogászi gondolkozást már a joghallgatók is elsajátíthassák, hiszen napjainkban a kreativitás, valamint az üzleti szemlélet legalább annyira fontos egy jogásznak, mint a jó retorikai képességek vagy a konfliktuskezelés. A gyakorlatiasság és a multidiszciplináris megközelítés szintén fontos lesz a verseny során, hiszen olyan problémákat kell majd megoldaniuk az indulóknak, amikre sokszor még jogi szabályozás sincs.
< a verseny menete >
forduló = ("1")
Február 15-től március 8-ig lehet kitölteni az online feleletválasztós tesztet.
forduló = ("2")
Március 9. és március 29. között egy jogesetet kell otthon feldolgozni.
forduló = ("3")
Először egy jogi problémát kell önállóan feldolgozni, majd a téma szakértőivel következik egy szakmai beszélgetés április 12-én a Baker McKenzie budapesti irodájában.
< nyeremények >
value = ("pénzjutalom")
A verseny első helyezettje 150 ezer, a második 100 ezer, a harmadik helyezett pedig 50 ezer forint pénzjutalomban részesül.
value = ("karrier lehetőség")
A Baker McKenzie lehetőséget biztosít a legjobbaknak az irodánál gyakornokként való elhelyezkedésre.
< a rendezőről >
A Baker McKenzie a világ egyik legnagyobb ügyvédi irodája, közel 50 országban vannak jelen. Elkötelezettek az innováció és a technológiai fejlődés mellett, amit mi sem jelképez jobban, mint hogy Európa top 15 innovatív ügyvédi irodája közé tartoznak.
Támogatják az új generáció képzését is, az észak-írországi Ulster egyetemén például egy jogi innovációs laboratóriumot hoztak létre, hogy ezzel is segítsék a joghallgatókat a változó munkakörökben szükséges képességek elsajátításában.