Nade mit tudtok majd csinálni a Fesztiválon?

Központi helyszín
A fesztivál központi helyszínén 16 és 20 óra között kerül sor az állásbörzére, ahol a kiállítókat személyesen is megismerhetitek. Olyan helyszínt választottunk, ahol kényelmesen fogtok tudni majd beszélgetni az irodák képviselőivel, ha pedig megfáradtok, akkor egy pohár fröccsel felszerelkezve ülhettek be a következő workshopra vagy tanácsadásra. Este nyolctól pedig igazi show várható, minden este egy-egy nagyágyú fog 20 percben mesélni a jogi piac jövőjéről, és hogy mire kell készülnötök. Ez nem olyan lesz, amit az egyetemen hallhatnátok (sőt, itt ráadásul pizzát és sört is lehet fogyasztani utána:))
Karrier Safary
A Fesztivál minden napján kora délelőttől az esti központi rendezvények előtt karrier safaryra invitálunk titeket. A résztvevő irodák meghívnak titeket magukhoz, ahol egy szakmai beszélgetés mellett megismerhetitek, hogy néznek ki belülről Budapest legmenőbb jogi munkahelyei. A városban járva nem csak az irodákba, hanem partner kávézóinkban is lehetőségetek lesz egy-egy előadás között megpihenni, úgyogy mindenképp regisztráljatok, hogy ezeket a kedvezményeket igénybe vehessétek!

Workshopok
A fesztivál központi helyszínén az állásbörze alatt workshopokkal várjuk az érdeklődő álláskeresőket. Izgalmas fejlemények a jogi informatikában? Lesz róla szó. Hogyan állítsd össze a CV-det? Segítünk. Milyen skillekre lesz szüksége a jövő jogászának? Igen, ezt is megtudhatod workshopjainkon.
Közgarden
A Fesztivál központi helyszíne a Közgarden Coffee and Study Bar lesz, nagyjából 10 perc sétányira a Kálvin tértől. Növények, babzsákok, kellemes áron elérhető étel és italkínálat. A könyvtárban semmi ilyesmi nincs. De miért is mennétek könyvtárba a Fesztivál alatt?
Egy dologra figyeljetek, ha el szeretnétek jönni: mindenképp regisztráljatok időben, mert a férőhelyek sajnos végesek lesznek az eseményeinkre.

Nézd meg a programokat és regisztrálj
Most már mindent tudsz a formátumról, helyszínről, kedélyekről. Ideje belevágni a regisztrációba!
Maradj velünk
Kövess minkett a facebookon: izgalmas tartalom, menő állásajánlatok, hírek a Fesztiválról: