fbpx

Több, mint 10 éves tapasztalattal a hátunk mögött, 2017-ben alapítottuk meg az Opus Legalt. Tevékenységünk során számos jogterületet felölelve nyújtunk tanácsadást hazai és nemzetközi ügyfeleinknek egyaránt. Ügyfeleink között megtalálhatóak a kis- és középvállalkozások, cégcsoportok, illetve magánszemélyek, akiket adatvédelmi, peres képviseleti, kereskedelmi, valamint társasági- és munkajogi kérdésekben támogatunk.

 

Kiemelt szakterületek

Adatvédelem Kereskedelmi jog / gazdasági jog M&A Munkajog Pereskedés és Vitarendezés
E-mail cím: legal@opussimplex.hu

Hosszú bemutatkozás

Irodánkat és vele együtt szolgáltatásunkat öt jellemzővel illetnénk. Ez a rugalmasság, specializáció, digitalizáció, átláthatóság és emberség.

Munkánk során arra törekszünk, hogy az ügyfél számára rugalmas és hatékony megoldást tudjunk nyújtani. Fiatalos csapatunkkal igyekszünk számukra több fajta lehetőséget felvázolni. Így támogatva őket felelős döntéseik meghozatalában.

Hogy e célunknak maradéktalanul eleget tudjunk tenni, számos jogterületre specializálódtunk. Ilyen például az adatvédelem, a peres képviselet, a kereskedelmi ügyek, valamint a társasági jog és a munkajog.  A több éves jogi tapasztalatunkat a gyakornokainknak és ügyvédjelöltjeink is szeretnénk átadni, úgy hogy már a kezdetektől bevonjuk őket az érdemi munkába.

Emellett folyamataink gördülékeny dinamikáját szem előtt tartva fordítunk figyelmet a digitalizációra. Az adminisztrálás terhét csökkentve nemcsak ügyfeleink és munkatársaink helyzetét könnyítjük meg, hanem a természetét is.

Tevékenységünket átlátható módon ütemezési terv szerint végezzük, ami egyúttal a tervezhetőséghez is hozzájárul. A rendszerszerűségből fakadó minőségi feladatvégzés pedig támogat minket abban az elvünkben, hogy a túlórázást elkerülve, biztosítva legyen a munka és magánélet egészséges egyensúlya.

Ismerd meg irodánkat közelebbről: Interjú az Opus Legal alapítóival.

 

Rólunk címszavakban

Szakterületek

Adatvédelem Kereskedelmi jog / gazdasági jog M&A Munkajog Pereskedés és Vitarendezés

Opus Legal - Elérhetőségek

E-mail cím: legal@opussimplex.hu

Kapcsolatfelvétel a céggel