Az ország legnehezebb jogi karára jelentkeztél? Végigszenvedted magad az összes tárgyon, és a záróvizsgákat is sikeresen teljesítetted? A neheze már megvan, gondolhatod éppen. Vagy mégsem? Habár a frissen végzett jogászok kilátásai sokat javultak a munkaerőpiacon az elmúlt években, állást találni egyből az államvizsgák után továbbra sem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. Ha követed az alábbi négy tippet, lehet, hogy könnyebb dolgod lesz.
Mutasd meg a skilljeid
Az ügyvédi irodák nagyon sok jelentkezőből válogathatnak, amikor meghirdetnek egy állást, ezért olyan képességekkel is elő kell majd állnod, amivel a konkurenseid valószínűleg nem rendelkeznek. A gyakornoki helyeid felsorolásán kívül írj bele egyéb értékes területekről származó tapasztalatokat is az önéletrajzodba. Volt korábban egy projektmenedzseri megbízásod, esetleg már az egyetemi éveid alatt rád bízták egy diákszervezet kincstárnoki pozícióját? Hadd tudja csak meg az interjúztató! A tapasztalataidon kívül mindenképpen említsd meg cikkeidet, publikációidat is, hiszen az írás mint készség mindig nagyon fontos egy jogász esetében.
Kapcsolati háló
Néha még mindig aktuális az a mondás, hogy nem az számít, amit tudsz, hanem az, hogy kit ismersz. Csatlakozz különböző szervezetekhez, vedd fel a kapcsolatot az egyetemi alumni közösségeddel, használd tudatosan a LinkedIn-t, vagy kérj ajánlást az egyetemi oktatóidtól. Ha egy nagy céghez jelentkezel, érdemes a közösségi médiában utánanézni, van-e olyan ismerősöd, csoporttársad, aki már a vállalatnál dolgozik, és egy esetleges ajánlással sokat tudna segíteni jelentkezésed sikerességén. Ha már a karriered legelején tudatosan elkezded a kapcsolatépítést, akkor sok-sok évvel azután is profitálni tudsz majd belőle, hogy megszerezted az első kinézett állásodat.
Tágítsd az érdeklődési körödet
A jogi piac átalakulásának egyik eredménye, hogy a jövő jogászainak már nem lesz elég az érvényesüléshez, ha csupán egy szakterületen belül mozognak otthonosan. Hiába kezdesz el valamelyik jogterületen dolgozni, könnyen előfordulhat, hogy pár éven belül egy teljesen más jogághoz tartozó feladatot kell majd megoldanod. A sikeresség kulcsa a nyitott szemlélet.
Alternatív út
Ha nem találod az álommunkát, előfordulhat, hogy csak rossz helyen keresed. A diploma utáni munkavállalás hagyományos módjai csak a jogi szakmák egy részén hatásosak mostanában. Nagyon sok fiatal jogász próbálkozik alternatív, a hagyományos úttól eltérő módon munkát találni. A jogi tanácsadás például egy ilyen lehetőség, de más alternatívák is rendelkezésre állhatnak a frissen végzett jogászok számára.
Ha szeretnél az egyetemi évek után könnyebben elindulni a munkaerőpiacon, vagy éppen pont az álláskeresés idegőrlő időszakában vagy, akkor segítségedre lehetünk! Gyere el hetente megrendezésre kerülő Dzsemborinkra, vagy írj nekünk a marton.nemeth@arsboni.hu email címre!
Jog. Karrier. Arsboni.
Az eredeti cikk itt olvasható.